2016. július 28., csütörtök

A píszí jegyében


Ha létező keresztény-zsidó vallást sulykolhat a mainstream -és a közmédia is!-, akkor lehet beszélni pápa-főrabbi úrról is, nemdebár. Épp tegnap és még mindig tolta a wilkommen kulturt: "Készen kell állni a háborúk és az éhség elől menekülők befogadására". Nos, egyre idiótábbak és nevetségesek az ilyen kérdések: ’Minek kell még történnie ahhoz, hogy végre…?’ /Csak nehogy kikapcsolják Őszentsége nyomkövetőjét is.../ 
Aztán pedig átröpült fölöttünk a kötelező birkenaui  vezeklésbe menet –mert Krakkó csak ürügy és eszköz- s meghintette a magyar légteret egy kötelező áldással és miheztartással. Ha szót fogadtok, elnyeritek méltó ….... (Itt recsegni kezdett Áder telefonja, s megszakadt a kapcsolat.)
Ma pedig Merkel nem mondott semmi rendkívülit a rendkívüli sajtótájékoztatóján. Néhány visszafogott látszatintézkedés, de továbbra is teszi a dolgát: Engedi be a söpredék hordáját, minél többet, s ezt a megbízók szerint értelmezi, magyarázza, belemossa az agyunkba. Őt pedig a kiválasztottak honorálják, már azzal is, hogy még mindig ott van, ahol. S nem is lehet onnan még sok ideig kirobbantani. Bocsánat, ez most szenzitív kifejezés, demokratikusan eltávolítani. Sajnálom azt, aki ettől a beszédtől csodát várt. Mondjuk jelzésértékű, hogy az újságírói kérdésekre adott válaszokat a média már nem közvetítette. Nem lepődünk meg ezen, mert a következő "sajnálatos esemény" után sem fog mást mondani. Ő csak egy a marionettek sorában... 

Valahogy beugrott ez a szám: Nazareth - Expect No Mercy



Siska László
Budapest, 2016. július. 28.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése