2013. november 5., kedd

Kozmológiai elmélkedés


Az Univerzum kora években meghatározva nem egyenesen aránylik az általunk tapasztalható legtávolabbi objektumok távolságához. (Friedmann-Lemaître modell egyik változata, gyorsulva tágulás) Ezért lehet, hogy az általunk mért 13.7 milliárd éves korú Világegyetemben a legtávolabbi objektumok akár 40 milliárd fényévre is lehetnek tőlünk. Egyszerűbben: A tér gyorsulva tágul, s az a fényforrás, aminek most észleljük a jelét, az utazási idő alatt már jócskán messzebb került onnan, ahol akkor volt, amikor a most észlelt jelét megtapasztaljuk. Másfelől: a fénysebesség ugyan határérték, de a tér tágulására nem vonatkozik. Lásd inflációs elmélet. (prof. Guth)

S hogy teljesen világos legyen mondandóm: Amit látunk a mély világűrből, az valóban most van, (most éljük meg) de kb. 13.7 milliárd évvel ezelőtti állapot. A jelet kibocsátó objektum pedig már jóval távolabb van a mi mostunkhoz képest, mint 13.7 milliárd fényév. Akár 30-40 is lehet. Ahogy telik az idő és nő az entrópia, ez az eltérés egyre nagyobb lesz -az emberiséget ez már nem érinti- és annyi dolgunk lenne, hogy valami időkapszula funkciójú dolgot készíteni a vélt vagy valós utódoknak, amiben közöljük velük, hogy _van_ Világegyetem. Mert kellően hosszú idő múlva a tágulás gyorsulása miatt ebben a tér-idő kontinuitásban egyszerűen eltűnnek a csillagok. Nem lesz idő arra, hogy a fényük ideérjen. 

Így a feltételezett utódok szó szerint semmit nem fognak látni, tapasztalni az Univerzumból.


Siska László
Budapest, 2013.11.05.

2013. augusztus 27., kedd

Big Father

Vasárnap óta hiányérzetem van. Valami üresség keletkezett bennem. Jött valaki, felemelt, feldobott a csillagokig, aztán leestem, elkapott, megfogta a kezem. Cinkos mosollyal rám kacsintott. Aztán beült egy emeletes buszba én meg itt maradtam egyedül. Az utolsó mondata az első befejezése volt. Ez nem ív, hanem csak egy új kör kezdete.


Siska László
Budapest, 2013.08.27.

2013. február 24., vasárnap

A Dal, középdöntő (Még meg lehetne fontolni, hogy benevezünk-e) 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál




Elődöntők után középdöntők??? Ki az a nem időre született, aki még egy verseny lebonyolításnak alapvető szabályaival, a versenyszakaszok elnevezésével sincs tisztában?

Ezzel a Mohamed "Beijbe" Fatimával Guantánamón foglyokat lehetne vallatni.
Janicsák Vecát hallgatva, csak reménykedik az ember, hogy nem ő megy Svédországba. Diplomáciai jegyzékváltásnak néznénk elébe.
ByeAlex valami H betüs diákszervezet tüntetéséről szökhetett meg. De már nem ért el a patikáig a Faringoseptért. Kár.
Agárdi Szilvia - Pál Dénes, fesztivál szagú, erőteljes, néhol hamiskás, de zene. Biztos, hogy kiszórják, nem lesz bátorságuk a kislányt kiküldeni. Csiszár már pedzegeti a színpadképességet.
Radics Gigi kiénekli a szöveg kötőjeleit is. A3-asra kellett volna gépelni a dalszöveget. Azért lehet, hogy a bűvésszel helyet cserélhet.
Vastag Tamás ma Bryan Ferrynek öltözött. Sajnos a dala egy bajor kisváros szende szüzeinek patakparti pendelymosás közbeni éneklését idézi, miközben a fiúk a kocsmában söröznek. Abzug!
A zsűri nehéz helyzetben volt. Korda Gyuri bá' már betolta volna az all in-t. Nem kizárt, hogy a döntőre ismét összeáll az ABBA, de csak miattunk.
ByeAlexet, Agárdi Szilviát - Pál Dénest beszavazta az istenadta, (ezért büntiből a jövő héten ismét leadják a Linda sorozat folytatását) fellendül a vicces cigi ipar Malmőben, így szeretlek Magyarország!

Siska László
Budapest, 2013.02.24.