2012. június 20., szerda

Albert Einstein esete Kassai Viktorral


Miután 1916-ban Einstein felírta a gravitációt leíró általános relativitáselmélet alapegyenleteit, kénytelen volt megengedni egy ún. kozmológiai állandó beépítését, hogy az egyenletek Alexander Friedmann-féle megoldásai helytállóak legyenek, s így a statikus Világegyetem modellje „működjön”.
Azonban kiderült, hogy ez a megoldás instabil. Merthogy közben jött egy ember, egy bizonyos Edwin Hubble nevű amerikai csillagász, aki 1924-ben gyakorlati megfigyeléseivel bebizonyította, hogy az Univerzum tágul, ráadásul egyre gyorsuló ütemben.
Így aztán Einstein később a kozmológiai állandó bevezetését élete legnagyobb tévedésének nevezte. Napjainkban viszont a kozmológusok általánosan elfogadott véleménye, hogy a kozmológiai állandó magyarázza meg a Világegyetemben működő rejtélyes erőt, a sötét energiát, amely - megfigyelésekkel is bizonyítottan- közrejátszik az Univerzum gyorsuló tágulásában.
Erről így ír Stephen Hawking: „A zseniknek még a tévedése is zseniális.”

Tegnap volt egy futball mérkőzés, ahol a magyar játékvezetés vitatott döntést hozott. Kiderült azonban, hogy Kassai Viktor és csapata nem adott ugyan meg egy gólnak tűnő helyzetet, viszont –nem tudható hogy _mert_ is irható-e ide- nagy hiba lett volna, ha megteszi, hiszen szabálytalan szituációból (leshelyzet) indult a támadás. Tehát előbb azt kellett volna lefújni. Egy biztos: a szabályok szerint hibáztak, de a meccs eredményét, a játék hangulati ívét nem befolyásolták vele.

A zseniknek még a tévedése is zseniális…

Siska László
Budapest, 2012. június 20.

2012. június 4., hétfő

BREAKING NEWS



A Mennyei Erőforrások Misztériumának közleménye:

A CERN-ben brit tudósok és az első magyar fényjáró kvantummasszőr közösen találták meg az "Isteni részecskét," a Higgs-bozont. A ortodox protonnyaláb ütköztetéses módszer helyett  az LHC-ban (Nagy Hadron Ütköztető) a lóról hátranyilazásos módszerrel sikerült a kvarkokról leváló elemi részeket inzultálni, s így a Trianon utáni, a 10 a mínusz 34-en másodperc környékén fennálló állapotokat a Kárpát-medencében reprodukálni. Hosszas vizsgálódás után a szubatomi részecskén kalocsai hímzést fedeztek fel, a hátoldalán egy rovásírásos felirattal, melyet Kövér Lászlónak, - mint meghívott szakértőnek - sikerült megfejtenie: "Trianon monnyonle!"
Némi egyet nem értés alakult ki a Heisenberg-féle bizonytalansági elv kapcsán, de mint meghívott szakértőnk (K.L.) kijelentette, ezt majd a 2/3-os többség rendezi, végigviszi és sarkalatos törvényben rögzíti.
Továbbá: A WMAP műholdnak az általunk látható Univerzum háttérsugárzásáról készített felvételeinek kapcsán is bizonyos kételyek merültek fel. Eddig a vezető kozmológusok meggyőződése volt, hogy a felvételeken a kvantum fluktuációk kapcsán kialakult, mintegy 380 ezer éves korát láthatjuk a Világegyetemnek. Az új –magyar!- Puli műhold által készített jóval nagyobb felbontású és szélesebb spektrumban készített felvételek azonban azt látszanak – cáfolhatatlanul - bizonyítani, hogy az Univerzumból érkező háttérsugárzás mintázata a Galaxis clustereket is beleértve,  inkább a Történelmi Nagy Magyarország körvonalaira emlékeztetnek, arra ahol még három galaxis mosta a határainkat.

A hír hatására az Euró jelentősen gyengült a forinttal szemben.


Siska László
Budapest, 2012. június 04.