2009. október 7., szerda

Kozmológia…



„Az ember mikrokozmosz, a makrokozmosz pontos mása. Mindazt, amit kívül érzékel, megtalálja önmagában is”

Ezt az idézetet találtam minap egy internetes oldalon napi mottóként. Azonnal „belém csapott a villám”. Hiszen ezt én már évtizedek óta ki akarom mondani! Már nagyon régen akarok róla írni!
Még tizenéves lehettem, amikor elkezdtem játszani a gondolattal, hogy az emberi vér milyen összetett bonyolult valami. Az élet apró pici összetevői, hordozói áramlanak benne. Alkotóelemei mintha önálló világok lennének, s azok részei is csak ugyanúgy. (Akkor még nem irányult figyelmem a részecskefizika felé, mely természet tudományos vonalon hasonlóan láttatja meg velünk a világ egyre apróbb részeit.)* Hol vagyunk már attól, hogy az elemi alkotórészek csak a proton, neutron, elektron! Valószínűleg akkori tudásommal ma már direkte kirúgnának egy érettségi vizsgán.
Milliárdnyi világ létezhet bennünk, emberi egyedekben, melyek különbözősége felfoghatatlan számú és mértékű. S minden egyedben más és más. Mi a végtelenség, ha nem ez? Megmondom. A végtelenség az, hogy ez csak az egyik része az egyetemes Univerzumnak. Mert „felfelé” is igaz ugyanez. Az általunk ismert óriási Világegyetem, ugyanolyan parányi részecskéje lehet egy olyan lény egyik egyedének, mely számtalan formában és alakban létezik. És él. Körülbelül annyi tudomása van rólunk, mint nekünk a vérünkben lévő kis testecskéknek. S körülbelül annyira is foglalkoztathatja.
Valami olyan dolognak vagyunk szerves részei, melyet fel sem foghatunk elménkkel –ez lehet, hogy jó, s eleve elrendeltetett (A kalandos Simplicissimus)- ahogy azt sem, milyen világok, s azokon belül még és még kisebbek léteznek egymásban, s egyben élnek bennünk. S a kezdősorban említett mottóra visszatérve. Amíg nem jutunk el arra a szintre (rezgésszint?) hogy meglássuk, megérezzük a minket körbevevő makrokozmoszt, addig sejtelmünk sem lehet azoknak a világoknak a sorairól, melyek bennünk, emberi lényekben  létezhetnek. Ahogy Asimov egyik hőse gondolja valahol: Nézem a Galaxisunkat, s olyan mintha egy, a végtelen óceánon keresztül úszó békés, óriási élő organizmus lenne. Az is. Mi más is lehetne egy ilyen csodálatosan bonyolult, mégis egyszerűségével lenyűgöző valami mint egy élőlény? Az élet –nem a szűkebb, földi értelemben vett- úszó szigete, mely talán tudatosan, más világok, más „galaxis lények” felé tart, és keresi őket. Egyszerű emberek mi ezt a „fizika” törvényeivel magyarázhatjuk, de gyanítható, hogy az ügy ennél kissé bonyolultabb. Meg sem próbálkozom e téren mélyebb fejtegetésekbe bocsátkozni.
Az egész világegyetem, a csillagok, a galaxisok, a gázködök, kvazárok, pulzárok, a feketelyuk halmazok, mind-mind egy élőlény véráramának részei csak úgy, mint az emberi lényben a vértestek. Ez a számunkra felfoghatatlan kiterjedésű lény csak egy, sok fajtársa közül, milliárdnyian vannak ők is, s velük együtt –hiszen részük vagyunk- többszörösen mi is.
S ők kiknek a véráramában keringenek? S akikében, azok miféle lények? A végtelenségig lehet folytatni a kérdések sorát, alsóbb és felsőbb szférákban is.


* Minél mélyebbre hatolnak a tudósok e mikró világban, annál jobban zavarba jönnek, elméleteik, magyarázataik, annál homályosabbakká válnak, hiszen a kutatási eredmények egyre inkább a megfoghatatlan „semmi” felé vezetnek.



Egy végtelen lépcsősor valamelyik fokán állunk –csak büszkeségünk mondatja azt, hogy nem valahol az első lépcsősor környékén- de nem tudhatjuk, hogy ezek a lépcsők honnan, s meddig vezetnek. Talán egy Möbius-szalag az egész.** Ez persze megnyugtató magyarázatot adna a fizika gondolkodás korlátai közé szorított elmének…
Amikor –a ma már technikailag nagyon fejlett- csillagászati rádió, röntgen és egyéb teleszkópok megejtően szép képein egymásba ütköző, egymásba olvadó galaxisokat, mi több galaxis halmazokat, gázködöket látunk, gondoljunk erre. Lehet, hogy az egész egy vérátömlesztés, melynek célja egy élet megmentése. Itt azonnal felmerülhet a gyarló elmében a kérdés: Jó, jó, de ki a sebész, aki ezt végzi? A választ ki-ki maga keresheti meg. Jó ideig még nem fogja megtalálni, bár lehet, hogy úgy véli, hogy sikerült.
Úgy érzem a mi dolgunk az, hogy ezen a lépcsősoron a megfelelő irányba haladva, lépésenként egyre inkább előre jussunk, közben ne feledkezzünk meg arról, hogy honnan is indultunk. S ha néha vissza is gurulunk egy két emeletnyit, keljünk fel, kezdjük újra. Mert ahogy mi éltető elemei vagyunk más lényeknek, melyekben lakozunk, ugyanígy meg van ez a másik irányban is. Bennünket is éltetnek számunkra pici, mikrokozmikus lények, akik ugyanilyen felelősséggel s csodálattal gondolnak ránk.
Hiszen egymás részei vagyunk…

S az eddigiek „csak” a természettudományosnak vélt oldalról közelítették meg a bevezető gondolatot. Spirituális gondolkodásmóddal bizonyára egyéb irányba vezethetne a téma fejtegetése, de önkritikával bíró lévén, ezzel még jó sokáig nem is próbálkozom…


** Ennek a kedves Olvasó nézzen utána maga.

  
Siska László
Budapest, 2009. június

Időtörés, nagyon régen írtam...

Slang

Mivel  néhány napja ismét nagyon meleg van – ráadásul az uszoda ma be is zárt négy hétre, fogalmam nincs hogy bírom majd ki úszás nélkül – remélem keveseket irritál, ha ismét egy korabeli koncert élményemet osztom meg veletek.* Életem egyik legszebb estéje volt. Szerencsére turkálhatok bennük. A gyermeteg rajongói stílusért ismét csak elnézést kérek, de hát mint mondtam: rosszat soha nem írok rockról. Inkább semmit. Lássuk…

“Slang with me - I don’t wanna get my hands dirty
All I ever wanna get is slang”

           
Nehogy megint valami rosszra gondoljatok a fenti idézet kapcsán, egy rock koncertről írok most néhány sort…
 Itt voltak, eljöttek hozzánk, a Def Leppard. Valami csodálatos koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban október 14-én!
Én már tíz éve ismerem a zenéjüket, a clippjeiket, a “Def sound”-ot. Igazán az a megragadó bennük, hogy a 90-es években tovább tudják szőni azt a szálat, amit annak idején a Deep Purple és a Led Zeppelin kezdtek el. A kemény, de dallamos, tiszta motívumokkal teli hardrockot. Szóval a “Do You wanna get rock?” (’94) óta nagyon ott vannak a topon, s ahogy láttam őket a BS deszkáin, ott is maradnak még egy ideig.
Amikor jónéhány  éve egy újságból megtudtam, hogy a dobosuk félkezű, azt hittem, hogy ez valamiféle hírlapi kacsa. De tényleg így van. Nos, a zenéjüket hallgatva azt hiszem senki sem hinné ezt el. Tudnék néhány dobost mondani (az általam igen tisztelt) heavy metál bandákból, akiknek ha három kezük lenne sem vernék így a bőröket, ahogy õ, Rick Allen teszi. A színpad hátsó részéről előromboló hangok ismét megmutatták miért hívják őt rajongói már hosszú ideje így: “Isteni Mennydörgés”.
No és a “leading vocalist” Joe Elliot, aki valódi frontember. Magával ragadó, impulzív egyéniség, aki ha kell csúszik-mászik, mindent megtesz a buliért, de ha kell (s ezt meg is tette ezen az estén) negyedik gitárosként fölül egy bárszékre a többiek mellé és amúgy Eagles unplugged módra elpengeti a “Two steps behind You”-t.
Tehát a “Slang”. Dögös lemez igazi 90-es évekbeli rock. Kicsit keményebb mint a 94-es nagy siker az “Adrenalized”, de itt is megtalálhatóak a hagyományosan magas színvonalú “Def”-es, romantikusnak tűnő lassú számok és a kemény, tempós opuszok is. Szerintem a pazarlóan gazdag témaválasztékú album a 96-os év legjobbjai között lehet.
Visszatérve a koncertre, el kell hogy mondjam, kellemes meglepetés volt, hogy nyoma sem volt a néhány, (egyébként tényleg nagyon jó) rock bandára jellemző “koncert betegségnek”. Jelesül, hogy a dallamos, a stúdiókban esetleg csak tizedszerrre felvett lágyabb motívumokat koncerten képtelenek tisztán, lemezminőségben hozni.
Annyira kidolgozott, jól odafigyelt és igényes  volt még a back vocal is, (nem is beszélve Elliot apóról), hogy az ember azt hihette, valamiféle cyberrock világban van, s nem is a BS-ben ül.
Szóval, valami nagyon profi dolgot láthatott a néhány ezer főnyi magyar szurkolótábor, s ismét bebizonyosodott, hogy a zene, a rock olyan erő, amit csak kevesen birtokolnak. A Def Leppard igen.


Aznap este a koncerten,
Def Leppard - Budapest Sportcsarnok  1 : 0

Másnap az Üllõi úton,
Ferencvárosi Torna Club - Newcastle United 3 : 2

Egy ide, egy oda, s mind örültünk ennek. Ez így helyénvaló.


Ha valakinek netán felkeltettem az érdeklődését, tessék egy bónusz:

Mindezt teljesen feltekert hangerővel, hogy a gyomrodban is érezd a dob dübörgését. Akkor tudhatod meg, mi a rock.

* Az írás dátumának természetesen semmilyen politikai és vallási vonatkozása nincs, így jött ki.


Siska László

Budapest, 1996. október 23.